Geotermikus energia
A geotermikus energia használata a föld mélyéből, környezetvédelmi eszme és friss gyakorlat a világban.
Ezen energiaforrás, geoszonda általi alkalmazásának és felhasználásának lehetősége tudatában, nálunk, az „Energotechnika Dél-Bácska“ területén is kiépítettünk és használunk egy ilyen rendszert.
2006-ban, az alapvető üzleti elképzelés az volt, hogy a geotermikus energia alkalmazása ily módon bejusson Szerbia területére is, ezzel pedig új és hosszútávú üzletek legyenek biztosítva a gépészeti szakma munkaegysége számára ennél a gazdasági társaságnál.
Úgy döntöttünk, hogy kezdeményezzük, a társaságunk üzleti helyiségeinek fűtésére és légkondicionálására használt geotermikus energia alkalmazására vonatkozó, megvalósíthatósági tanulmány kidolgozását. A tanulmány kidolgozásával az újvidéki „Terming“ projektiroda lett megbízva. 2006 áprilisában, pénzügyi támogatást kértünk Vajdaság AT Végrehajtó Tanácsától. Annak ellenére, hogy a támogatás csak papíron érkezett meg, a szakértői csoport folytatta a munkát, és hitt a végeredményben.
Már 2006 őszén megkezdtük két próbafúrás kidolgozását, 100 és 125 méter mélységben, ezen furatok talajelemzésének kidolgozását, az első geoszondák elhelyezését, és végül a beépített geoszondák termikus hatásfokának kivizsgálását.
Ezt a kivizsgálást egy elismert magyarországi cég végezte el, az eredmények pedig számukra is érdekesek voltak, mivel 50%-al jobbak voltak a várhatónál, és a világi standardtól is.
Ennél fogva úgy döntöttünk, hogy hozzáfogunk, a Balkánon az első ilyen típusú projekt kiépítéséhez. 2007 tavaszán, megkezdődött az „Energotechnika Dél-Bácska“ üzleti helyiségeinek fűtés és légkondícionáló pilot-projektjének kidolgozása.
A geoszondák elhelyezési munkálatai májusban kezdődtek el, a munkálatok az erőműn és az üzleti helyiségekben pedig augusztusban. Két hónappal később, 2007. október 19-én, befejeződött a projekt első szakasza, és mindannyiunk örömére, sikeresen próbaüzembe helyezték az első ilyen típusú létesítményt a Balkánon, amely embereink úttörő jelentőségű vállalkozása és műve.
Azóta a mai napig, az „Energotechnika Dél-Bácska“, a leggyakoribb választást képezi geotermikus rendszerek kiépítéséhez, mert lépést tart a világon történéseiben ezen a téren, folyamatosan új technológiákat és szaktudást sajátít el.
Tapasztalt csapatunk, megfelelő logisztikával teljes munkálatokat lát el a kezdetleges projekttől, a méréseken és fúrásokon keresztül, a felszerelés és a csőhálózat kiépítésen és telepítésén át, az üzembehelyezésig, a lehető legrövidebb határidőn belül.
Ily módon valósítottunk meg számos projektet, amelyek között megtalálható, a petrőci aquapark medencéinek és létesítményeinek fűtésére és hűtésére szolgáló teljes geotermikus rendszer is.